Bejelentkezés

Logó

Adja meg e-mail címét és jelszavát!


Mégse

Jelszó megváltoztatása

Bejelentkezési segédlet

Kérjük, itt adja meg e-mail címét, hogy el tudjuk küldeni a szükséges linket, mellyel jelszava megadása nélkül, rögtön bejelentkezhet weboldalunkra!



Mégse

Kereső

 Dokumentumok közt nem keres!


Bemutatkozás
About us


Profilom

Profil szerkesztése Jelszó módosítása

Kijelentkezés

Nemzetközi kapcsolatok

 

Iskolánk fennállása óta folyamatosan építjük nemzetközi kapcsolatainkat: Belgium, Észtország, Egyesült Királyság, Izland, Lengyelország, Anglia, Norvégia, Svédország, Németország, Portugália mind olyan országok, ahol diákjaink már többször megfordultak különböző programjaink keretében.

Külföldi kapcsolataink három nagy csoportra bonthatóak annak alapján, milyen forrásból nyertünk rájuk támogatást, illetve milyen célokat valósítottunk meg egy-egy külföldi út folyamán.

2007 és 2013 között az Európai Unió által meghirdetett Lifelong Learning program keretében folyamatosan pályáztunk Comenius Iskolai Együttműködések kategóriában nemzetközi diákcserék megvalósítására, illetve a Leonardo da Vinci (szakképzési projekteket támogató) programban külföldi szállodai gyakorlatok megvalósítására. Fentieken kívül egyéb, saját kezdeményezésű, külföldi kapcsolattal is büszkélkedhetünk.

 

                        

A projektet az Európai Bizottság támogatta. 
A kiadványban (közleményben) megjelentek nem 
szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

 

A 2014-2020-as Európai Uniós költségvetési ciklusban a nemzetközi iskolai együttműködések Erasmus + program néven, kibővített tartalommal futottak.

Intézményünk a

Az akkreditált projektjeinkről itt tájékozódhat

https://erasmusxantus.webnode.hu/

pályázási ciklusban egyaránt támogatást nyert a (KA-1 –es (tanárok mobilitása) programban. A KA-1-es pályázat célja az oktatásban, képzésben és ifjúsági területen dolgozók szakmai fejlődésének támogatása a tanítás, képzés és ifjúsági munka minőségének fejlesztése és megújítása érdekében. Munkatársaink beszámolóit az adott évre kattintva érhetik el.

 

There is no Planet B elnevezésű, KA2-es (KA229, iskolai partnerségek program) projektünk összesen öt, egymástól jelentősen eltérő, azonban régóta partnerekként közösen dolgozó intézmény együttműködése révén indult el 2018 őszén.

Projektünk tervezése során az egyes iskolák jellegüknek megfelelő egyéni feladatokat és projektcélokat kaptak és vállaltak. A német koordinátor iskola alapvetően összefogja az egész projektet, felelős annak honlapjáért, természetközeli elhelyezkedéséből adódóan pedig a projekt természethez köthető vonatkozásaiban aktív. A belga partnerintézmény feladata a projekt hírleveleinek elkészítése. A Belgiumban megvalósítandó partnertalálkozók fókuszában a vállalkozói szférához, valamint a digitalizációhoz és a közösségi médiához köthető tevékenységek állnak. Az észt partner feladata az, hogy a partnertalálkozók során a tanulók elsajátítsák a digitális eszközök használatát, melyeket mindennapi tanulási tevékenységeik során is használni tudnak majd. Projekttermékként oktatófilmeket készítenek a tanulók. Az iskola egy egyetemvárosban helyezkedik el, ezért nagy hangsúly kerül a felsőoktatás szereplőinek bevonására. A fenntartható fejlődés kérdésköre is ehhez a partnerhez tartozik. A nagy-britanniai intézmény fő témája a fenntartható mezőgazdaság és élelmiszeripar innovatív eljárásainak megismertetése. A skót partnertalálkozók további témája a környezetszennyezés és a vidéki élet.

Iskolánk a partnerség keretében a nagyvárosi élet előnyeinek és hátrányainak megismertetésével kapcsolatban vállalt feladatokat. A hazánkban megvalósuló partnertalálkozók témái többek között:

- a fenntartható turizmus, környezetbarát szállodák, az ökoszisztémákból és biodiverzitásból összetevődő természeti örökség és a turizmus kapcsolata, a környezetbarát turizmus népszerűsítése saját projekttermékkel (a 2019 február végi magyarországi partnertalálkozó témája volt)

- a víz szerepe korunk modern társadalmában, a Duna szerepe egy nagyváros életében, vízszabályozás (Tisza, erőművek, gátak), vízfogyasztási szokások, vízminőség (2019 októberi találkozó témája lesz)

- az ökológia lábnyom, fenntartható életmód, nagyvárosi élet, tömegközlekedés népszerűsítése (2019 novemberi találkozó témája lesz)

Vállaltuk továbbá egy receptkönyv összeállítását, melyben főleg olyan ételeket kívánunk szerepeltetni, melyet helyi nyersanyagok felhasználásával készülnek.

A projekt weblapjának elérhetősége: http://urspring4erasmus.eu/

 

2018/2019. tanév

Projektünk első évére négy kiutazást és egy itthoni vendégfogadást terveztünk. 2018. december 2 és 8. között 6 diákunk Németországba utazott, 2019. március 11-től 15-ig Belgiumba mentünk 11 diákkal, majd Észtországba látogattunk 5 tanulóval 2019. május 11-től 18-ig. A tanév utolsó partnertalálkozója 2019 júniusában lesz Skóciában. 2019. február 24 és március 3. között hazánkban fogadtunk belga és észt diákokat.

Első hírlevelünk (angol nyelven)

Diákcsere Németországban (2018. december 2-8.)

Kovács Réka 10.E osztályos tanuló angol nyelvű beszámolója Letöltés

Juhos Orsolya kísérő pedagógus magyar nyelvű beszámolója Letöltés

Belga és észt diákok fogadása iskolánkban (2019. február 24-március 3.)

Brezina Lilla 10.E osztályos tanuló angol nyelvű beszámolója Letöltés

Diákcsere Belgiumban (2019. március 11-15.)

Brezina Lilla 10.E osztályos tanuló angol nyelvű beszámolója Letöltés

Horváth Kinga 11.E osztályos tanuló angol nyelvű beszámolója Letöltés

Diákcsere Észtországban (2019. május 11-18.)

Ágrez Balázs 11.A osztályos tanuló magyar nyelvű beszámolója Letöltés

Bakó Zsófia 10.C osztályos tanuló angol nyelvű beszámolója Letöltés

Kovács Zsófia 9.A osztályos tanuló angol nyelvű beszámolója Letöltés

 

2019/2020. tanév

A projekt második évében a vendégek fogadásán volt a hangsúly, hiszen 2019. október 14-19. között belga és német cserediákok vendégeskedtek nálunk, majd skót diákokat fogadtunk iskolánkban november 18-22. között. 2020. február 16-22. között pedig részt vettünk a Belgiumban megrendezett zárótalálkozón.

Belga és német cserediákok fogadása iskolánkban (2019. október 14-19.)

Sallai Júlia, Kiss Daniella Ditta, Szűcs Levente és Debreczeny Luca angol nyelvű beszámolója Letöltés

Skót vendégek fogadása Magyarországon (2019. november 18-22.)

Farkas Regina angol nyelvű beszámolója Letöltés

Zárótalálkozó Belgiumban (2020. február 16-22.)

A zárótalálkozóról második hírlevelünkben olvashatnak (angol nyelven).

 

2020/2021. tanév - új projektünk: Citizen 2.0 - Broader Inclusion, Broader Acceptance

Az előző projekt lezárása után iskolánk sikeres pályázatot (KA 229) nyújtott be partnereinkkel (Belgium, Észtország, Németország, Skócia) egy újabb diákcsere program lebonyolítására. A két éven át zajló projekt (melynek címe: Citizen 2.0 - Broader Inclusion, Broader Acceptance) ideje alatt tanulóink a befogadás-elfogadás témával fognak dolgozni nemzetközi kontextusban és célunk, hogy tanulóink különböző társadalmi csoportokkal – az óvódástól az egyetemi hallgatón át a szépkorúakig – kerüljenek kapcsolatba jó gyakorlatok megismerésével párhuzamosan. Iskolánk – többek között – a közösségi szolgálat működését fogja bemutatni külföldi vendégeinknek.

A projekt indítását egyelőre elhalasztjuk és a vírushelyzet alakulását külföldi partnereinkkel közösen figyelve határozunk meg új kezdőidőpontot.

Intézményünk sikerrel pályázott továbbá úgynevezett Erasmus akkreditációra (KA 120), melynek lényege, hogy iskolánk egy hosszú távra (2027 végéig) szóló tanúsítványt nyert el, melynek birtokában magas színvonalú mobilitási projektek megvalósításán keresztül tudjuk támogatni oktatási céljainkat és az intézményünkben dolgozók, tanulók szakmai fejlődését. Az akkreditációt első körben csak 36 magyarországi köznevelési intézmény kapta meg, ezért különösen büszkék vagyunk erre a pályázati eredményre. Ezt a projektet is elhalasztjuk a vírushelyzet javulásáig.

2020/2021. és 2021/2022. tanév

A koronavírus járvány miatt a diákcserék szüneteltek.

2022/2023. tanév - Citizen 2.0 - Broader Inclusion, Broader Acceptance -  a projekt angol nyelvű weblapja itt érthető el: https://www.urspring4erasmus.eu/

Diákjaink Skóciában jártak (2022. november 6-11.)

Szabó Panna angol nyelvű beszámolója Letöltés

Diákcsere Észtországban (2022. november 12-19.)

Buzády András, Keller Franciska, Kissjuhász Csilla, Liszi Luca és Török Viktor angol nyelvű beszámolója Letöltés

Diákcsere Belgiumban (2023. január 28-február 4.)

Balogh Orsolya Aletta, Béres Nándor, Csákány Blanka Emma, Horváth Zsófia, Jeremiás Vivien, Nagy Balázs, Ürmösi Rebeka Hanna, Rajnai Adrienn,
Rékai Zsuzsa, Szabadszállási Barnabás tanulók angol nyelvű beszámolója Letöltés

Diákcsere Németországban (2023. május 21-28.)

Horváth Ákos, Horváth Luca, Hrncsár Hanna, Tóth Vivien és Veres Gerda tanulók angol nyelvű beszámolója Letöltés

 

Korábbi projektjeink

Mivel iskolánkban nagy hagyománya van a nemzetközi projektekben való részvételnek; a korábban futó programokról Comenius, illetve a szakképzés esetében, Leonardo címszó alatt találhatnak részletes információkat, beszámolókat és némi ízelítőt is a projektmunkák folyamatáról és eredményeiről honlapunkon.


Projektmunkák és beszámolók

Tovább >>


Információk, érdekességek korábbi iskolai együttműködéseinkről

Comenius

Nemzetközi iskolai együttműködéseink a Comenius program keretében

Iskolánk már a kezdetektől folyamatosan részt vett az Európai Unió Comenius Iskolai Együttműködések programjában. E program célja az volt, hogy közösen megtervezett projektek során a diákok nemzetközi környezetbe kerülve, közös feladatok együttes megoldása során a gyakorlatban éljék át mindazt, amit az „európaiság” szó jelenhet. Comenius projektjeink célja különböző európai középiskolák és iskolánk közötti szoros és tartalmas együttműködés kialakítása, rendszeres személyes kapcsolat megteremtése a diákok és tanárok között, tanár- és diákcserék lebonyolítása, az eltérő nemzeti sajátosságok, gondolkodásmód, oktatási rendszerek felfedezése. Célunk volt továbbá, hogy partnereinkkel (és rajtuk keresztül egész Európával) megismertessük hazánkat, nevezetességeinket, kulturális és szellemi örökségünket. Szeretnénk, ha diákjaink nyelvi képességei a projektek segítségével fejlődnének.

A Comenius Iskolai Együttműködések rendszerében három vagy annál több oktatási intézmény együttesen pályázott támogatásra. A pályázatok elbírálása két körben történt; először EU, majd nemzeti szinten. Így fordulhatott elő, hogy egy pályázó iskola ez utóbbi szinten nem kapta meg a támogatást, vagy nem kívánt részt venni a következő programban. Ez magyarázza azt, hogy noha az elmúlt 15 év során számos iskolával volt alkalmunk közösen dolgozni, az egyes projektek résztvevői nem azonosak.

Első sikeres projektünk az 1998-2001-es időszakban zajlott a német Urspringschule-val, amely azóta is koordinátora közös csapatunknak, és egy angliai iskolával „European Cultural Panorama" címmel, majd 2002-2005 között következett a „Water, the Essence of Life” projekt, immár 8 intézmény - az előbbiek mellett egy svéd, egy izlandi, egy román - erdélyi, egy belga és egy portugál iskola – együttműködésében. Témánk a víz jelentőségét vizsgálta környezetvédelmi, kulturális, művészeti és tudományos oldalról is. A „The Future inOur Hands" című harmadik pályázatunk 2005 és 2008 között ismét nyolc ország közös tevékenységét jelentette, egy kicsit más összeállításban, a romániai magyar iskola helyébe egy lengyel iskola lépett. A projekt az gazdaság egyes szektorai és a környezet kapcsolatát vizsgálta.

A sorban negyedik Comenius projektünk 2008-2010 között zajlott:
Make a Difference - European Footprint on Our World" címmel. A koordinátor Németország mellett Magyarország, Belgium, Anglia, Norvégia és Olaszország vett részt a projektben, melynek célja az volt, hogy a résztvevő iskolák tanulóinak figyelmét felhívja a széndioxid kibocsátás környezetromboló következményeire, tudatosítsa a diákokban személyes felelősségüket ebben a kérdésben és lehetőségeket, módszereket mutasson meg, ismertessen fel a tanulókkal, amelyekkel egyéni és iskolai szinten is csökkenthető ez a fajta környezetszennyezés.

2010 – 2012 között „Common Roots – Common Future” címmel zajló projektünk fókuszpontja a közös gyökerekből egy közös jövő felé növekvő európai állampolgárság gondolata volt. A projekt során történelmi, nyelvészeti, irodalmi, földrajzi, néprajzi-gasztronómiai szempontból vizsgáltuk, hogy mit is jelenthet a közös múlt, és megnéztük, hogy mit jelenthet a közös jövő az EU államaiban politikai, szociális, kulturális és emberi jogi szempontból. Ebben a projektben Anglia és Olaszország helyett Skócia és Bulgária, valamint régi-új tagként, Izland vett részt.

Ez utóbbi két projektünk számos közös eredményét megtekinthetik honlapunkon. Csapatunknak van egy közös honlapja is; http://comenius.urspringschule.de. Itt további anyagokat találhatnak korábbi és jelenlegi projektjeinkről.

Sikeres pályázatunknak köszönhetően 2012-14 között is részt veszünk a programban. Az új projekt címe: „Dwindling Resources – Growing Challenges”, a téma a fogyatkozó erőforrások által felvetett új kihívásokkal foglalkozott.

Ugyancsak kaptunk támogatást a KA-2 – es programban a 2015/18-as pályázati ciklusban, amely pályázattípus diákok mobilitását támogatja. Oldalunkon követhetik most lezárult, három éves – 2015-2018 - között zajló projektünk eseményeit, melynek címe: ’T.E.A.M. – Together Everybody Achieves More’(Csapatban – Együtt Mindannyian Többet Érünk) és 5 EU tagállam; - Németország, Belgium, Skócia, Észtország és Magyarország – együttműködésében zajlott. 

A program során foglakoztunk a külföldön való tanulás és munkavállalás gyakorlati kérdéseivel, a migrációval és a befogadással, gondolatokat és megoldási javaslatokat gyűjtöttünk egy olyan iskolaépület megtervezéséhez, amely a diákok számára a szokásosnál élhetőbb teret nyújt. Sőt megterveztünk és megépítettünk egy kisméretű energiatermelő szélkereket, amelyet a német iskola területén állítottunk fel. Sokat gondolkodtunk közösen a közösségi média használatával kapcsolatosan felmerülő problémákról, azaz, sokféle módon megpróbáltuk bebizonyítani, hogy együtt többet érhetünk el!

Nemzetközi együttműködésünknek egy német iskola, a Baden- Württemberg tartományban található Schelklingen-ben működő Urspringschule a koordinátora. Kapcsolatunk 1997 óta folyamatos.

Ők gondozzák a projektek közös honlapját, amely a http://comenius.urspringschule.de. webcímen érhető el. A jelenlegi programunkban új elemként szerepel egy blog is, ahol a programban résztvevő diákok osztják meg gondolataikat, fotóikat, beszámolóikat minden érdeklődővel; részben a projekt munkanyelvén, azaz angolul, de magyarul is.

 

Dwindling Resources - Growing Challenges 2012-2014

Tovább »

Common Roots - Common Future 2010-2012

Tovább »

Make a Difference - European Footprint on Our World 2008-2010

Tovább »

Leonardo

Szállodai gyakorlat Stockholmban

Tovább »

A summary of our project "Vocational Training in Stockholm"

Tovább »

 


2010

Tovább »

2008

Tovább »