Bejelentkezés

Logó

Adja meg e-mail címét és jelszavát!


Mégse

Jelszó megváltoztatása

Bejelentkezési segédlet

Kérjük, itt adja meg e-mail címét, hogy el tudjuk küldeni a szükséges linket, mellyel jelszava megadása nélkül, rögtön bejelentkezhet weboldalunkra!



Mégse

Kereső

 Dokumentumok közt nem keres!


Bemutatkozás
About us


Profilom

Profil szerkesztése Jelszó módosítása

Kijelentkezés

Dani Csaba beszámolója

 

A kurzus címe: Theory & Practice of CLIL
Helyszín: Dublin
Időtartam: 2017. augusztus 14 -augusztus 25.
Résztvevő: Dani Csaba

 

2017 augusztusának második felében indult Dublinban az általam nagyon várt továbbképzés. A helyszín az ír főváros központjában, az Alpha College of English továbbképző intézmény volt. Először jártam Írországban, és először vettem részt Erasmus+ kurzuson, így izgatottságom és aggályaim is rendkívüliek voltak. Nagyon kíváncsi voltam a környezetre, az emberekre és magára a tanfolyamra is. Hosszas előkészítés előzte meg a kiutazást, hiszen egy évvel korábban pályáztunk, majd várólistáról valósult meg ez a látogatás.

Az intézmény már másfél évtizedes gyakorlattal rendelkezik a „tengeren túli tanárok” továbbképzésében. Ezen felül sokrétű tevékenységet folytat, elsősorban nyelvtanfolyamok és -vizsgák megszervezés és lebonyolítása területén, lenyűgöző nemzetközi és multikulturális környezetben. Ennek tapasztalatait felhasználja az általam elvégzett kurzus tartalmi és formai alakítgatásában.

Jó előre megkaptunk előzetes felkészülésünkhöz tájékoztató és adminisztrációs anyagokat, valamint előzetesen tanulmányozandó szakirodalmat és ajánlott irodalmat is.

Figyelmesen tanulmányoztam a kapott anyagokat, mert iskolai gyakorlatomban mintegy „elébe mentem” az ott tanulandóknak. A tanítás során ugyanis felbátorodva azon, hogy két tanítási nyelvű iskolában dolgozom, egyre gyakrabban használtam rövid oktatófilmeket, prezentációkat meg feladatlapokat is az internetről angol nyelven. Számítottam rá, hogy a tanulóknak nem lesz idegen ez a módszer, mert más tantárgyakat (a fizikát nem) ezen a nyelven tanulnak, és nyelvvizsgát tesznek többször is a gimnáziumi évek alatt. Azonban a napi gyakorlat során egyre jobban éreztem szükségét annak, hogy a területen tovább képezzem magam. Éreztem, hogy a módszerben több rejlik, mint én magamtól csinálok.

A tanfolyam minden elképzelésemet felülmúlta. Nagyon jól felkészült oktatói gárda fogadott minket, és már az első napon érződött a fogadókészség, az empátia és a szervezettség. Könnyed rutinnal igazították el a képzések hallgatóit, és haladéktalanul elkezdődtek a foglalkozások, melyek tempója végig lendületes volt. Külön örültem annak, hogy a műhelyfoglalkozások közül sokat délutánonkénti látogatások követték a város nevezetességeinél.

Módszertani megalapozásaik óriási mértékben gyarapították egyéni elképzeléseimet és egy összeszedett és rendszerezett elméleti tudást nyújtottak. Majd a gyakorlati foglalkozásokon alkalmaztuk a tanultakat. Jó érzékkel tekintettük át a CLIL módszer alkalmazási területeit több tantárgy esetén, és ami igazán hasznos volt, ez kiegészült a legkülönfélébb pedagógiai módszerekbe való beágyazás lehetőségeivel is.

A tervezés lépései olyan általános módszertani eljárások voltak, melyek könnyen alkalmazhatók konkrét tantárgyi vonatkozásban is.

Külön kiemelendő az, hogy a kivitelezés eszköztára olyan IKT módszerek és alkalmazások megismerését is jelentette, amely önmagában is megállna, önálló tanfolyamként. Ezek alkalmazását az iskolában az első pillanattól tervezem.

A szakmai tapasztalatszerzést leírhatatlan mértékben gazdagították a kulturális foglalkozások: Dublin minden fontos nevezetességét meglátogattuk a két hét alatt: O’Connell tér és szobor (az ír emancipáció úttörője), a belváros nevezetességei, a Trinity College, kora középkori tárgyi emlékekkel (Books of Kells), a Nemzeti Múzeum a mocsárban mumifikálódott tetemekkel és kelta emlékeivel, de jutott idő a Képtára is, meg a Guinness sörgyár meglátogatására is.

A köztes hétvégén pedig fakultatív kirándulásra volt lehetőség, amit semmi pénzért nem hagytam volna ki. Az intézmény trénereinek vezetésével a szent helyeket (Tara Hill), és egy normann várat (Trim) látogattam meg. Soha nem feledhető élmények voltak ezek.

Összefoglalva úgy ítélem meg, hogy ez a két hét igen tartalmas képzést nyújtott, komoly személyes fejlődéssel. Saját képzési igényeimnek és az intézmény céljainak tökéletesen megfelelt ez a képzés, meggyőződésem, hogy az Erasmus+ projektünk eredményes volt. Szívesen ajánlom mások számára is az Alpha College of English kurzusait, tervezem, hogy a jövendő projekt megtervezésénél építsenek erre a lehetőségre.

 

Budapest, 2017. szeptember 04.

 

Dani Csaba