Bejelentkezés

Logó

Adja meg e-mail címét és jelszavát!


Mégse

Jelszó megváltoztatása

Bejelentkezési segédlet

Kérjük, itt adja meg e-mail címét, hogy el tudjuk küldeni a szükséges linket, mellyel jelszava megadása nélkül, rögtön bejelentkezhet weboldalunkra!



Mégse

Kereső

 Dokumentumok közt nem keres!


Bemutatkozás
About us


Profilom

Profil szerkesztése Jelszó módosítása

Kijelentkezés

Erasmus+ olasz-magyar projekt hét Budapesten 2024. November 10-15.

 

Dél-Olaszországból, Martina Franca-ból (Puglia tartományból)) érkezett hét olasz diák, két kísérőtanárral Budapestre november 10-én, vasárnap délben. Miután találkoztak velünk a repülőtéren, a nap hátra lévő részét minden olasz diák a saját magyar fogadó családjával töltötte.

Hétfő reggel elkezdtük a projekthetet, melynek témája: ”Inclusion and Volunteering”. Előtte azonban játszottunk néhány ismerkedő „jégtörő” játékot annak érdekében, hogy jobban megismerjük egymást. Három olasz-magyar csoportot hoztunk létre, és választottunk egyet az öt téma közül, melyből a hét során Power Point prezentációt készítettünk megadott kritériumok szerint. Ebéd után a Tempus Közalapítvány egyik vendégelőadója mutatta be nekünk az európai önkéntes lehetőségeket. Az iskolai programokat követően csoportosan mentünk várost nézni. Leginkább a népszerű turista látnivalókat néztük meg aznap, például a Parlamentet, a Váci utcát és a Lánchídat.

Kedden délelőtt folytattuk a projektmunkát, majd részt vettünk egy táncórán, ahol közösen táncot tanultunk, és megismertettük a vendég diákokkal a magyar néptáncot. Délután közös interaktív városnézésen vettünk részt a Budai Várnegyedben.

Szerdán, a projektmunka befejezése volt a feladatunk. Nagyon pozitív élmény volt, hogy az olasz diákok is kivették a részüket a projekt elkészítésében. Remekül tudtunk együttműködni, így hatékonyabban és könnyebben ment a munka. Délben (mint minden nap) lementünk a menzára ebédelni, majd csoportosan elmentünk a Hősök terére, ahol 15-20 percet arra szántunk, hogy az olasz diákoknak és tanároknak bemutassuk azokat a fontos magyar történelmi személyeket, akiknek a szobra ott található. Utána a Városligetben megnéztük a Magyar Zene Házát, és a Vajdahunyad várát, majd elsétáltunk a Széchenyi fürdőbe is.

Csütörtökön előadtuk a többi olaszos osztálytársunknak a projektmunkát, amin egész héten dolgoztunk. Délelőtt a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola egyik vezetője tartott nekünk előadást három vakvezető kutya kíséretében, majd mi is kipróbálhattuk, milyen érzés egy kutya segítségére támaszkodni, ha nem látunk. Ezután becsomagoltuk a karácsonyi ajándékokat, amiket a rászoruló gyerekeknek hoztunk be. A mai közös programot egy két órás dunai sétahajókázás zárta.

Péntek reggel mindenki lehangoltan ment be, mi is és az olaszok is nagyon sajnáltuk, hogy haza kell menniük, mert egy nagyon változatos és programdús hétnek lett vége. Még utoljára beszélgettünk, kiértékeltük a hetet és elbúcsúztunk egymástól. Mindenki nagyon jól érezte magát, és nagyon várjuk a folytatást februárban Martina Franca-ban.

 

Marosvölgyi Laura és Kovács Marcell 11.E osztályos tanulók