Bejelentkezés

Logó

Adja meg e-mail címét és jelszavát!


Mégse

Jelszó megváltoztatása

Bejelentkezési segédlet

Kérjük, itt adja meg e-mail címét, hogy el tudjuk küldeni a szükséges linket, mellyel jelszava megadása nélkül, rögtön bejelentkezhet weboldalunkra!



Mégse

Kereső

 Dokumentumok közt nem keres!


Bemutatkozás
About us


Profilom

Profil szerkesztése Jelszó módosítása

Kijelentkezés

Országos Angol Nyelvi Verseny

 

A Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium idén 21. alkalommal rendezte meg Országos Angol Nyelvi Versenyét 9. és 10. osztályos tanulóknak.

A verseny népszerűsége töretlen: az idei tanévben az ország minden szegletéből több mint 1800 diák jelentkezett rá és írta meg az első fordulót a saját iskolájában. Az első forduló eredménye alapján a legjobb 25-25 diák került be az országos döntőbe, melyet Barcson rendeztek meg május 24-én. Itt egy hallott szöveg értése feladatot oldottak meg a döntősök, illetve egy szabadon választott szépirodalmi műről beszélgettek a szóbeli zsűri tagjaival. A verseny színvonalát emelte, hogy a szóbeli zsűriben helyet foglalt a Pécsi Tudományegyetem Angol Nyelvészeti, valamint Angol Alkalmazott Nyelvészeti Intézetének egy-egy tanára, Dr. Dombi Judit és Dr. Fekete Adrienn.

Iskolánk két tanulója képviselte a Xántust a versenyen.

Laki Gabriella Lambrini 9.A osztályos tanuló 16. helyezést, míg

Antoni Karin szintén 9.A osztályos tanuló 17. helyezést ért el.

A versenyzők felkészítő tanárai: Kovács Dóra és Békési László.

Tanulóinknak sok szeretettel gratulálunk és további szép eredményeket kívánunk!

Itt tekinthető meg egy rövid összefoglaló a versenyről: https://www.youtube.com/watch?v=oThtHjLHn3Q