Bejelentkezés

Logó

Adja meg e-mail címét és jelszavát!


Mégse

Jelszó megváltoztatása

Bejelentkezési segédlet

Kérjük, itt adja meg e-mail címét, hogy el tudjuk küldeni a szükséges linket, mellyel jelszava megadása nélkül, rögtön bejelentkezhet weboldalunkra!



Mégse

Kereső

 Dokumentumok közt nem keres!


Bemutatkozás
About us


Profilom

Profil szerkesztése Jelszó módosítása

Kijelentkezés
 

Iskolánk 23 tanulója két pedagógus kíséretében moszkvai cserediák programon vett részt 2019. december 13-18. között. Partneriskolánk, a művészeti profilú 324-es számú Жар Птица (Páva) Iskola, általános és középiskola is egyben. Tanulóik tavasszal tettek látogatást a Xántusban, ekkor került sor a cserediák kapcsolat hivatalos megkötésére.

Péntek hajnalban indultunk az orosz fővárosba, ahol a fogadó családok vártak bennünket a repülőtéren, és egyenesen az iskolába vittek minket. A meleg fogadtatás azonnal feledtette velünk a moszkvai tél hidegségét! Az eleinte kicsit megszeppent tanulóinkat lelkes diákok vezették körbe az iskolában, büszkén megmutatva a tanulmányi, sport, és természetesen a színjátszásban, fellépéseken elért eredményeiket bemutató díjakat, okleveleket, fényképeket, valamint saját és tanáraik alkotásait, melyek az iskola falait díszítik. Az ebédet követően egy pszichológus tanár segítségével csapatépítő tréningen vettek részt a gyerekek, ahol már felszabadultan, vidám nevetéssel a magyar és az orosz gyerekek együtt oldották meg a játékos feladatokat.

Ezt követően egy rövid sétát tettünk az iskola környékén, az Olimpiai falu területén, ahol megtekintettük az Alekszandr Nyevszkij templomot.

Bár nagyon fáradtan tértünk vissza az iskolába, a vendéglátóink előadásában megtekintett zenés meseelőadás mindenkivel feledtette ezt!                

Szombaton kipihenten indultunk a belvárosi kirándulásra. Természetesen a Vörös téren találkoztunk, melynek látványa, monumentalitása mellett, lenyűgöző szépségével, karácsonyi fényeivel és díszeivel a metróból feljőve az ámulat és a meghatottság miatt sokunk szemébe csalt könnyeket. Az orosz diákok idegenvezetésével körbesétáltunk a téren, majd beléptünk a Kreml területére, ahol megtekintettük a templomokat, a cári harangot és ágyút, valamint az orosz elnöki rezidenciát, melyek eddig tanulóink többségének csak képeken voltak ismertek. Óriási élményt jelentett a magyar diákok számára, hogy mindaz, amiről eddig az országismeret órákon hallottak és tanultak a nevezetességekről, most megelevenedett előttük! Megtekintettük a Fegyvertárat is, mely az orosz cári idők kincseinek pazar gyűjteményével mutatja be a kor hangulatát. Sétánkat idegenvezetővel folytattuk a belvárosban, útba ejtve a Nagy Színházat, az orosz törvényhozás, a Duma épületét, és a CUM áruházat is. Estebéddel zárult a közös program a belváros egy kellemes éttermében, ezt követően kisebb csoportokban sétát tettünk az új- és régi Arbaton, Moszkva leghíresebb utcáin.

Vasárnap ismét nagyon érdekes kulturális programon vettünk részt, ellátogattunk a VDNH nagy kiállítási területére. A korábban világkiállításra készült, majd később a szovjet gazdaság eredményeit bemutató hatalmas park, mára kedvelt turista központtá vált. A gyönyörűen felújított területen számos pihenésre kialakított tér várja a látogatókat, nyáron szökőkutakkal ékesítve, télen pedig az ország legnagyobb korcsolyapályájával, mely körbefut az egész területen. A pavilonok ma a volt szovjet tagköztársaságok múzeumi kiállító területei. Ezek mellett azonban megtekinthető a főváros belvárosának pavilon méretű makettjét bemutató kiállítóterem, űrhajós, féldrágakő, valamint tengerbiológiai kiállítás is. Diákjaink a közös program után szabadon választhattak az érdekességek megtekintéséből.

Esténket a Zene Házában megtekintett Hópelyhecske színházi előadása zárta. A nívós, zenés színházi előadás gyönyörű díszleteivel, a közelgő ünnep hangulatát idézve mindenkit lenyűgözött.        

Hétfőn és kedden iskolában voltunk tanulóinkkal. A számukra összeállított órarend keretében rendes tanítási napokon vettek részt. A „hagyományos” órák, orosz nyelv- és irodalom, matematika, földrajz, angol nyelv mellett jog, retorika, tánc és kórus órájuk is volt. Az orosz kollégák interaktív módon bevonták őket a közös munkába, feladatokat oldottak meg külön-külön, párosan és kisebb csoportokban is, ezzel gyakorolva az itthon elsajátított „szaknyelvi” tudásukat is. Hatalmas élmény volt számukra a tánc és kórus mellett a technológiai ismeretek óra, ahol a keddi napon megfelelő elméleti és gyakorlati felkészítés után maguk készítették el ebédjüket, a hagyományos orosz húsos tésztát, a pelményit.

Hétfő délután a Lomonoszov Egyetemhez látogattunk el, ahova a Moszkva folyó fölött átívelő libegőn érkeztünk meg. A Veréb hegyről csodálatos kilátás tárult elénk! Láthattuk az újonnan felépült, és még mindig épülő Moszkva City felhőkarcolóit, a Luzsnyiki Stadiont, és a fényárban úszó rakpartot.

Elutazásunk előestéjén megható programmal készültek vendéglátóink. Az iskola különtermében magyarországi élményeikről tartottak előadást, melyet számos magyar zenés és táncos produkció is tarkított. Igazán megható volt látni és hallani, hogy milyen mély benyomást tett rájuk a hazánkban tett tavaszi látogatás, és milyen szeretettel és tisztelettel tekintenek a magyar kultúrára, de elsősorban magyar barátaikra. Az előadást megtekintette Magyarország Nagykövetségének kulturális attaséja, Kozlov Sándor Úr is, aki támogatóan, őszinte örömmel üdvözölte a partnerkapcsolatot.

A programot DISCO zárta, melyen a fiatalok vegyesen táncolhattak a népszerű orosz és magyar előadók zenéire.

A szerda reggel sajnos a búcsú ideje volt az iskolánál és a repülőtéren. Nevetés és könnyek közepette köszöntük meg vendéglátóink óriási vendégszeretetét, mellyel elhalmoztak bennünket az 5 nap alatt. Új, őszinte barátságok születtek, kölcsönös meghívásokkal próbálták az elválás nehéz pillanatait enyhíteni diákjaink.

Felejthetetlen utazás volt mindannyiunk számára! Az orosz nyelv gyakorlása mellett, mely hatalmas lendületet vett és magabiztosságot adott a látogatás végére a xántusos diákoknak, lehetőséget teremtett betekintést nyerniük egy egészen más kultúra világába, melyet kimondhatatlan szeretettel és lelkesedéssel közvetítettek számukra az orosz diákok és családjaik! Спасибо большое Русским Друзьям! Várunk Benneteket tavasszal!